A méhviasz egy természetes viasz, melyet a mézet termelő méhek (az Apis nembe tartozó méhfajok) állítanak elő.
A méhviaszt apró pelyhek formájában, a 12 – 17 napos fiatal dolgozók választják ki a potrohuk hasi oldalán lévő mirigyekből. A mirigyek a 4-7 potrohszelvényeken találhatók, szelvényenként 8 darab van belőlük. A kiválasztott méhviasz teljesen átlátszó, de fehér színt kap azután, hogy a méhek rágással képlékennyé teszik. A végső sárgás-barnás színt a pollenben található olajok miatt, valamint a propolisz (más néven méhszurok) hatására nyeri el. A mirigyek által kiválasztott méhviasz-pelyhek körülbelül 3 mm szélesek és 0,1 mm vastagak, így körülbelül 1100 darab kell belőlük 1 gramm méhviasz előállításához.
A háziméh a lép építőanyagaként alkalmazza a méhviaszt, melyben így mézet, pollent tárolnak, valamint az utódjaikat is itt nevelik fel. A méhviasz kiválasztásához az ideális hőmérséklet 33-36 °C. A méhviasz előállítása körülbelül nyolcszor annyi méz elfogyasztásába kerül. Becslések szerint a méhek körülbelül 530 000 kilométert repülnek 1 kg méhviasz előállításához. A méhviaszt forró vízzel lehet tisztítani, és ezt követően gyertyagyártásra, vagy síkosító anyagként, valamint polírként alkalmazható. Különféle olajokkal folyékonyabbá tehető.
Különféle becslések vannak a viasz termeléséhez felhasznált méz mennyiségére. Whitcomb 1946-os kísérletében 6,66 - 8,80 font méz kellett egy fontnyi viasz termeléséhez. Les Crowder kísérletében öt Langstroth kaptárban minden viaszt újrahasznosítottak, és öt felső léces kasból a mézet a lépek összezúzásával termelték ki, a méztermelés 75%-80%-ra csökkent, és a viasztermelés 600%-ra nőtt, ami 24-30 font viasz termelésének felelt meg 1 font méz árán. Ezek a kísérletek csak a viasz és a méz termelését vizsgálták, és nem etették a méheket zárt helyiségben.
A különböző becslések szerint 1 font viaszlép 20-400 font méz befogadására képes. A Beeswax Production, Harvesting, Processing and Products című könyv szerint 1 font lépben 22 font méz tárolható.
